3+

Windows Mobile - mi lesz veled?

896

2008. szeptember 23, a T-Mobile bejelenti a T-Mobile G1-et. A történet érdekességét az adja, hogy a telefon történetesen az első Android-ot, verziószám szerint az 1.0-t futtatta, amivel elkezdődött egy operációs rendszernek a sikertörténete.

Viszont mi most nem ezzel a rendszerrel szeretnénk foglalkozni, így ugorjunk is egy másik piaci szereplőhöz, a Microsofthoz. Ez a cég ebben az időszakban éppen a 1996-ben megjelent Windows CE-re épülő Windows Mobile platform 6-os verziójával van elfoglalva, és talán még nem is sejtik, hogy az eddig leginkább üzleti felhasználókat célzó "okostelefonok" milyen gyorsan fognak általános eszközzé válni. A mobilok piacán egy másik cég sem érzi még igazán a változást, ez pedig a leginkább klasszikus telefonokat kínáló Nokia.

Ugorjunk előre az időben 2010-re: A Nokia és a Microsoft is megérezhette a Google új operációs rendszerének hozadékát, a Microsoft-os operációs rendszert használók száma lefeleződött, a Nokia Symbian rendszerének addigi majdnem 50%-os részesedése pedig 37%-ra esik le, viszont a Google alig 2 éves Androidja 22%-os részt tarthat magának, ráadásul eközben megkétszereződött az eladott mobilok száma világszerte. Itt kezdődik el a Windows Phone-k és a Lumiak története.

Bemutatkozik a Windows Phone

2010. február 15-e van, elérkeztünk a Mobile World Congress-re, ahol a Microsoft bemutatja új, otthoni felhasználásra szánt operációs rendszerét, a Windows Phone 7-et, de a legelső Windows phone-t futtató telefonokra egészen 2010. októberéig kell várni.

Még az év végéig több HTC, LG, Samsung illetve egy Dell telefon is megjelenik ezzel az operációs rendszerrel, de a Microsoft nem ér el komolyabb sikereket: a Microsoft mobilos piaci részesedése még tovább csökken. A dolog nem lehet teljesen véletlen, a Windows Phone 7 olyan gyerekbetegségekkel küzd ekkoriban, mint például a másolás-beillesztés, sőt szövegkijelölés funkció hiánya. Mindeközben a Nokia a Symbian rendszerével próbálkozik - nem túl sok sikerrel.

Windows Phone 7.5 és a Lumiak

Elérkezünk 2011 őszéhez, a Microsoft bemutatja a Windows Phone 7.5-ös változatát, egyúttal megjelenik a Nokia Lumia termékcsaládja is, melynek első tagja a Lumia 800-as lett. Az új operációs rendszerbe több mint 500 új funkció kerül be, olyan extrákat is beleértve, mint a változtatható csengőhang, 16 új nyelv támogatása, elforgatható (fekvő nézetben futó) alkalmazások.

A Lumia termékcsalád és az új Windows Phone kezd sikeresnek bizonyulni, több új alkalmazás jelenik meg rá külső fejlesztők által, de az Android sem tétlenkedett, így jöhetett össze az a statisztika, melyben az android több mint 45%-os részesedést tudhat magának - hiába, 3 év előny jelentősnek bizonyult ezen a téren.

Windows Phone 8 - Az első fellángolás

2012-höz érkezve a Microsoft az alapjaitól írja át rendszerét, az eddigi Windows CE kernelt az NT váltja, mely az operációs rendszer számára egy óriási ugrást jelent, amivel a 7-es rendszer gyerekbetegségei is javításra kerültek: Jobb lett a Windows phone ikonikus csempés képernyője, fejlődött a nyelvi támogatás, bekerült az adatforgalmi segéd, személyre szabhatóbb lett a zárképernyő is.

Ráadásul a Nokia is próbálja magához csalni a leendő vásárlókat, így alakult ki az a helyzet, hogy a Windows Phone-s Lumia-k a konkurens platformokhoz képest egy csomó hasznos pluszszolgáltatást tudnak nyújtani: Offline is működő, ingyenes navigációs szoftver (Here Drive), gyönyörű képeket készítő telefonok és szoftver (melynek csúcsa a Nokia Lumia 1020-lett a 41 mpx-es kamerájával), mobilos Microsoft Office programcsalád, az Internet Explorer 10 a leggyengébb telefonokon is akadásmentes böngészési élményt nyújtott, ráadásul mindehez jó üzemidő és stabil operációs rendszer tartozott.

A második hiba

A késői piacra lépés után a Windows mobilos platformjának második hibája a frissítés lehetősének hiánya lett: A rendszer 7-es verzióját használó telefonok 7.5-ön ragadtak, nem kapták meg a 8.0-s frissítést, amit a főleg új Windows Phone 7-es eszközt vásárlók vettek rossz néven.

A Windows Phone 8.1 előtti korszak

Ennek ellenére a Windows Phone 8-as rendszer több éven át, 3 nagyobb frissítéssel az Android és az iOS után a 3. legnépszerűbb mobilos operációs rendszerré küzdötte fel magát.

 

Mindezek közül a legnépszerűbb a 2013-ban megjelent, olcsó árazású, mégis stabilan futó és gyorsan használható Lumia 520 lett. A rendszer sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sok országban több mint 10%-os részesedést tudhatott magának, sőt európai országokban 20%-os részesedést is megközelítette.

A Windows Phone 8.1

2014-ben jelent meg a Windows Phone 8.1-es verziója, ami sok, már várt újdonságot hozott a rendszerbe, miután előtte több évig csak lassabban érkeztek frissítések a rendszerhez. Ebben a verzióban jelent meg az Androidban akkor már régen elérhető értesítések sáv, a hangerő és a csengőhang külön - külön történő állításának lehetősége, illetve az Internet Explorer 11-es verziója.

Ezekkel az újdonságokkal a Microsoft az évek során felhalmozott lemaradása mellett újra leelőzi az Androidot, és bemutatja a személyi asszisztensét, a Cortana-t. Még szintén ebben az évben megjelenik a Windows Phone 8.1 Update is, melynek legfontosabb újdonsága a kezdőképernyőn létrehozható mappák voltak.

A harmadik hiba

2015-höz érkezünk, a Microsoft kommunikációja a platform jövőjével kapcsolatban nem túl egységes, és leginkább kiszivárogtatott információkból áll. Windows Phone 8.1-hez jön frissítés, ami aztán mégsem jelenik meg, helyette az összes Windows phone eszköz frissíthető lesz Windows 10-re. Legalábbis a kezdeti állapotok szerint, mert a rendszer kiadását néhányszor eltolva kiderül, hogy az információ nem is igaz, mégsem kapja meg mindenki az új rendszert. Közben az Android felzárkózott a rendszerével, ott is elérhető már szinte minden, ami a Windows Phone-t egyedivé tette: Here Drive, Office, személyi asszisztens, mindez stabil operációs rendszer mellett sokkal nagyobb alkalmazás-kínálattal.

Windows Mobile 10

2015-höz érkezve megjelenik a Windows Mobile 10, illetve immár a Lumia telefonokat nem a Nokia hanem a Microsoft gyártja. Ráadásul a 2015 októberében bemutatott Windows 10 rengeteg hibával érkezett a boltokba, ami egyértelműen nem tett jót a rendszerről alkotott képnek.

Ez a statisztikákon is meglátszik, 2016-ban már a Windows rendszerű telefonok népszerűsége a legtöbb országban 8% alá esik, amelyet a Microsoft tetőzött a szegényes telefonkínálattal is, 2016-ban ez a szám már 4% alatt áll. A Microsoft univerzális alkalmazásai (UWP) és a jelenlegi helyzetben csak ilyen alkalmazásokat mobilról monitoron keresztül, klasszikus Windows felületen futtató Continuum mód sem tudott olyan sikert elérni mint régebben a Windows phone 8-as verziójának platformspecifikus funkciói, és nagy telefonkínálata által. A jövőben viszont ez változhat, a Microsoft olyan új szolgáltatásokat kíván a Windows 10-be fejleszteni, ami által a Windowsos telefonok újra a konkurens rendszereknél jelentősen többet nyújthatnak majd 1-1 területen. Kérdés hogy ez elég lesz-e a Windows Phone stabilitásával még mindig nem összehasonlítható platformnak, mely néhány más funkció területén lemaradásban van a konkurensekhez képest.
Statisztikák forrása: statista.com Smartphone Sales, statista.com Global market share, kantarworldpanel.com

vmarci21 profilképe
Veszter Márton @vmarci21 +505 Weblap fejlesztő, az IntoMedia tagja. PHP, JavaScript és MySql témák mellett érdekli a Windows, Linux disztribúciók, Android fejlődése, az IT biztonság, és az újdonságokat felmutató IT termékek.
2 hozzászólás
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy Regisztrálj!
bykewix 02016.12.15 16:29
Innen már nehéz talpraállni, de szerintem nincs veszve semmi. Van egy alap koncepció csak folytatni kell és normálisan frissíteni a rendszert. Igaz már a frissítés részről teljesen korrektek, havi szinten jönnek a kisebb-nagyobb fixek, de funkciókból is van dögivel amelyek használhatóbbak mint más egyéb mobilos rendszereken. Ezt a bluetooth témát megoldhatnák igazán, mert az még katyvasz, de a többi része már korrekt a 10 mobile-nak :)
izotoph 02016.12.15 18:59
"Blass szerint laptopokba szánt Intel processzort kap majd a Surface Phone, mely így valóban képes lehet arra, hogy egyesítse az asztali és a hordozható Windows 10-es számítógép fogalmát. Ez tényleg váratlan lépés lehet a Microsoft részéről és ha beigazolódik, akkor talán sokan elfeledik majd a több éves késést."
http://kepkezelo.com/images/1wrr1ni2i2anipfax6ie.png