12+

[Teszt] Oukitel K4000 Pro - Nehézsúlyú bajnok

1857

Az elmúlt éves során sokat fejlődött a telefonokban levő hardver mérete és fejlettsége, de ezekkel aránytalanul növekedett az akkumulátor kapacitása is, tehát csak kis mértékben. Az Oukitel, mint gyártó meglátta a fantáziát és sokak élnek is a lehetőséggel, miszerint legfőképpen az üzemidőt nézzük mostanság, illetve, hogy a telefonon levő kijelző kevésbé legyen törhető.

Így több változatban, de megalkotta a K sorozatot, azon belül pedig a 4000, 6000 és 10000 szériát, ami az akkumulátor kapacitására utal.

Bevezetés

Számos ismerősöm panaszkodott, hogy telefonja egy napnál nem húzza tovább, így ki szerettem volna próbálni egy olyan telefont, ami legalább egy vagy akár több napig képes ellátni táppal. Több lehetőség közül lehetett választani. Tömegre így is jelenleg 230 grammjával a K4000 Pro-ra került a sor. A K6000 és K10000 egy következő cikk keretében kerül bemutatásra. Az utóbbi kettőt a súlya miatt vetettük el jelenleg, mivel 230 és 310grammos súlyukkal azért nem semmi lehet kézben huzamosabb időn keresztül.

Doboz, tartozékok

Kézhez egy szép narancssárga dobozt kapunk, melynek tetején egy OUKITEL felirat található. Elég kellemes tapintásra, és mikor megemeljük a doboz tetejét, szépen lassan lecsusszan az alsó része, ezzel prémium hatást érezve.

A dobozban felül helyezkedik el a telefon, melyen alapból egy átlátszó vékony flexibilis tok található, illetve egy kijelzővédő fólia.

Ez szerintem így teljesen korrekt, mivel kivesszük a telefont és máris használatba vehetjük, nem kell azért boltba futkozni, hogy fólia vagy egyéb tok rajta legyen.

A csomag tartalmaz külön egy adaptert, egy MicroUSB kábelt és egy kis kézikönyvet.

Külső

Ránézésre átlagos telefonnak tűnik. Oldalt egy nagyon finom aluminium keretet láthatunk, hátlapunk pedig „krokodikbőr” érzetű kialakítást tár elénk. Kezünkbe helyezve, érezzük, hogy tartanunk kell valamit. Súlyosnak nem nevezném a 230 grammjával. 12,5 mm vastag, ami véleményem szerint nem egy szűk kategória, de hozzáteszem: kézre fekvő, nincs hátránya ebből adódóan. A kijelző elég fényes tud lenni, de nem zavaróan, inkább olyan finoman. Az 5” IPS kijelző mérete szerintem éppen ideális, aminek 1280x720 felbontása van és 294ppi képpontsűrűsége. Most egy Lumia 950, 930-hoz vagy éppen Huawei P8 Lite-hoz képest fényesebbnek és élénkebbnek tűnik.

Az összeszerelés kiválóan sikeredett, nem recseg, nem ropog egyetlen porcikája sem. Bárhol nyomkodtam a teszt alatt, egy pisszenést nem hallottam. Előlapon felül egy fényszenzort találunk, illetve egy kamerát, ami 2mpx (szoftveresen 5mpx), alul pedig a hardveres gombok foglalnak helyet. Ennek sajnos van egy kis hátránya, mégpedig este lehet zavaró, mert nincs háttérvilágítása. Ettől függetlenül könnyedén meg lehet szokni a gombok helyét. Egy kisebb idő elteltével már jó helyre nyomunk extrém sötétben is.

Bal oldalt felül találtható a bekapcsoló gomb, jobb oldalt pedig a hangerőszabályzó.

Ha hiszitek, ha nem, itt látszik a kínai megoldás, de egyáltalán nem zavaró, sőt. Felül van a Jack aljzatunk, illetve a MicroUSB hely is, ami OTG-t támogatja. Sokszor hasznos lehet, hogy mindkettő a készülék tetején egymás mellett foglal helyet.

A hátoldalon egy autofókuszos 8mpx (13mpx szoftveresen) kamera foglal helyet, alatta pedig egy ledes villanó. Illetve lentebb a hangszóró.

A telefon elég nehezen szerelhető szét, gondolok én a hátlap levételére. Viszont ennek köszönhetően matt a telefon, nem recseg nem ropog, ahogy fentebb is írtam. Nem ritkán szedjük szét azt a telefont amit csakis használni szeretnénk. Ha leszedjük a hátlapot egy óriási akkumulátort láthatunk, ami 4600mah (igen, ennyi, nem semmi ugye?). Felette pedig két MicroSIM helyét láthatjuk, illetve a MicroSD foglalatot. Ezek könnyedén belehelyezhetők.

Hardver

Az Oukitel-ről köztudott, hogy nagyon energiatakarékos lapkákra építkeznek, így a K4000 is egy MTK6735-ös CPU-val, ami 4 magon 1ghz-el büszkélkedhet. Igaz, nem egy atomerőmű, de szoftverekhez és kisebb játékokhoz tökéletes. A játékokért a Mali-T720 GPU felel, ebből ahogy írtam nem várjunk el nagy grafikai élményt. Az alkalmazások gördülékeny futásáról 2gb ram gondoskodik, ami a teszt során jól szerepelt. A belső tárhely papíron 16GB, ebből 3,6GB kell a rendszernek, így nekünk 12,4GB marad körülbelül. Ezt viszont bővíthetjük MicroSD kártyával, összesen 64GB-ig. Ezzel már jól csurig rakhatjuk mindennel telefonunkat, nem szenvedünk hiányt.

Amit érdemes még megjegyeznem, hogy a hőelvezetés nagyon jól sikerült, mivel eddig nem éreztem, hogy melegedne a telefon. Egy kisebb hő talán csorgadozott, de akkor is inkább az egész telefon volt melegebb a kezemnél, de nem sokkal.

Szoftver

Az Oukitel nem arról híres, hogy különböző szép UI-kat hoz össze Android alá, emiatt szinte egy alapszintű Android 5.1-et kapunk. Igaz meg vagyunk áldva egy-egy hasznos funkcióval, amit esetleg más komolyabb vagy felsőkategóriás telefonokból is hiányolunk, mégpedig: képernyő lefordításakor némítás csengés közben, dupla pöccintéses képernyő feloldás, rázáskor zeneváltás, fel-le mozgatáskor hangerőváltoztatás, előlapi távolságérzékelő szenzor segítségével pedig legyintéssel lapozhatunk a böngészőben vagy zenelejátszóban. Ilyen kisebb extrák viszont vannak a szoftverben.

Alkalmazások szintjén csak az alap alkalmazások vannak, sok-sok google alkalmazás nem is lett rá előtelepítve. Szerintem ez így korrekt. Felesleges kínai vagy egyéb promóciós alkalmazást nem találtam a készüléken. Talán amit hiányoltam az egy alap videólejátszó. Az sajnálatos módon lemaradt, de ettől független letöltöttem egy VLC-t és készen is vagyunk.

Antutu szerint

  • Összesen: 23900
  • 3D: 1911
  • UX: 9507
  • CPU: 8773
  • RAM: 3709

Kamera

A hátlapi kamera 8 megapixeles, de szoftveresen 13 megapixelre is tudja optimizálni. Emellett kapott alá egy ledes villanót. A kamerától nem fogunk elájulni, nagyon alacsony szintet tud hozni, szoftveresen pedig az átlagos szintet hozza az eszköz. A gyári AOSP-kamerával találkozunk, a főbb beállítási lehetőségek adottak, mint például: kapcsolgathatjuk a geotagginget, babrálhatjuk az expozíciót, a színhatást, a fehéregyensúlyt, a képmódot, a villódzásgátlót, a szoftveres képstabilizálást, az arcfelismerést, a felbontást, az önkioldót és számos egyéb tulajdonságot, kézi záridő és hasonló dolgok természetesen továbbra sincsenek. A fókuszálással vannak gondok. Lassan fókuszál egy-egy tárgyra, több másodperc is kellhet neki és akkor sem mindig sikerül kifognia azt a fókuszt. Gyakran kell kézzel fókuszálnunk, akkor talán (ha nem remeg a kezünk) sikerül néhány jó képet lőnünk.

Mint videófelvétel azt írja a gyártó, hogy tudja a HD-t. Külsős alkalmazással igen, de ott is sokszor a auto-fókusszal gondok vannak, illetve pixelesnek tűnik, még kijelzőn nézve is. Az alap kamera, durva, de 3gp formátumba veszi fel az anyagot. A hang viszont kíváló. A gyártó tett egy ígéretet, miszerint az év vége előtt kiadja az Android 6.0 rendszert alá és ezzel valamelyest megoldódik a kamera probléma is.
Az előlapi kamera 2 megapixeles (szoftveresen 5 megapixel), de ettől szerintem tényleg ne várjunk sokat.

Audio, videó

Alapvetően kapunk egy beépített zenelejátszót, de mellé többféle hangzásjavítás van, ami véleményem szerint nagyon jól működik. Kapunk BesAudEnh (fülhallgatós hangzásjavítás), BesLoudness (hangerőfokozó), BessSurround (Térhangzás) lehetőséget is. Emellett van beépített hangszínszabályzónk, amit kellemesen tudunk állítani, finomhangolni.

Igaz az alap szoftveres zenelejátszó mellé ajánlott felpakolni egy másikat, esetünkben egy PowerAmp-ot. Ezzel nagyon szépen szól a külső hangszoró, illetve fülhallgatóval is. Kellemes hallgatni vele zenét vagy éppen videót nézni, érhetően hallani a beszédet. Teljesen jó.

Kommunikáció, adatátvitel

A készülék, ahogy írtam a cikk elején két simkártya befogadására képes. Az első 4G/LTE képes, a második pedig csak 2G.

  • Frekvenciák: 2G (GSM 850/900/1800/1900MHz), 3G (WCDMA 850/2100MHz), 4G (Band 1/3/7/20 (1800/2100/2600/800Mhz))
  • NFC: Nincs
  • Bluetooth: 4.1
  • MicroUSB támogatja az OTG-t, így külső adathordozót is csatlakoztathatunk az eszközünkre.
  • Wifi: 802.11b/g/n
  • Szenzorok: iránytű, giroszkóp, közelség, mágnesesség, gyorsulás

Üzemidő

Elérkeztünk a telefon egyik leglényegesebb és pozitívabb tulajdonságához. A házban fekszik egy 4600mah akkumulátor. A gyártó szerint normál használat mellett 6-7 napig bírja. Szerintünk ez valós is. Nekünk múlt hét szerda óta a kezünkben van, nyomkodjuk. Eddig 5nap telt el és összesen 62%-ra sikerült merítenünk, igaz esténként a WiFi-t és a mobilnetet kikapcsoltuk, illetve nem játszunk komolyabb játékokkal. Jelenleg csak Plants vs Zombies.

A töltőfejünk 1,5A képes átadni a telefonnak, így körülbelül 3-4 óra töltésidő kell neki. Miközben alszunk feltölt.

Ár

Jelenleg olyan $100 árral büszkélkedhet, ez magyarban olyan 30.000 forintra tehető, plusz a kiszállítási díj.

Vélemény

Előny:

  • Vastag, törésálló kijelző
  • Kiváló anyagminőség és összeszerelés
  • Nagyon szép kijelző
  • Gördülékeny, tiszta rendszer
  • Brutális üzemidő
  • Tartozékok: Fólia és tok
  • Szép, tiszta hangzás

Hátrány:

  • Kicsit nehéz telefon (de nem feltétlen hátrány)
  • Nagyon gyenge kamera

Verdikt

Vannak olyan emberek, akik nem fényképezhez használják a telefont, inkább csakis üzemidő miatt váltanak vagy vásárolnak telefont. Nekik nagyon ajánlott készülék, viszont fényképezős tagoknak nem ajánljuk, mivel nagyon nehéz vele összehozni egy-egy jól eltalált képet. Egy Lumia 550-el is sokkal szebb képet lehet lőni szerintem, pedig ott is alsó kategóriáról beszélünk és 5mpx-ről. A Sony kamera senkit se tévesszen meg.

Nektek mi a véleményetek a készülékről, milyen benyomást keltett bennetek?

bykewix profilképe
Polgár Zoltán @bykewix +691 .NetDEV, PHP Engineer, Designer.
1 hozzászólás
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy Regisztrálj!
bykewix 02016.09.19 22:01
Itt vannak a kameraképek. Látható, hogy nem valami extrém szép képet készít, de ha csak valaki éppen meg szeretne örökíteni valami később kellőt, mit hova rakott, stb.. akkor hasznos, meg jó.