A Revolut az Egyesült királyságban és az USA-ban már egy ideje biztosítja a megtakarítások utáni kamat-fizetést, viszont eddig nem lehetett tudni, hogy Európában mikor, és milyen kamattal érkezik meg a lehetőség.
Most viszont úgy tűnik "elszólta" magát a vállalat, mivel Revolut európai aloldalaira, így a magyarra is kikerült díjtáblázatban ugyanis feltűnt egy "Daily interest on savings" díjtétel, melyből kiderül, hogy a Standard csomag használói évi 0.15%, a Plus csomagban lévők 0.3%, míg a Preium és Metal előfizetők 0.65%-os kamatra számíthatnak majd.
A díjtétel neve alatti megjegyzésből az is kiderül, hogy a funkció még 2021 folyamán lesz elérhető.
Ezeket az információkat erősíti meg, és egészíti ki egy időközben lekerült (de Google tároltá változatban még mindig elérhető) bejegyzés a Revolut Blogjáról, mely a funkció Lengyelországban való elindulásáról szól.
A blogbejegyzésben a Metal csomagban elérhető lehetőségek lettek jobban kifejtve, eszerint a maximális kamatok pénznemenként évi 0,65% USD-re, 0,4% GBP-re, míg 0.3% euró esetén.
Az elérhető információk szerint a Revolut Saving Vault minden másban hasonlóan fog működni mint amit a brit és amerikai felhasználók már régóta hazsnálhatnak, így a Saving Vault-ból a pénz bármikor kiszedhető lesz, és a kamatszámítás napi rendszerességgel fog megtörténni.
Hozzászólások
-