Előbb vagy utóbb mindannyiunk életében eljöhet a felismerés, hogy nem biztos, hogy az eddigi pályán szeretnénk maradni. Ahhoz, hogy el tudjunk köszönni az akár 10-20-30 éves szakmai tapasztalatunktól, néhány alapvető szabályt be kell tudnunk tartani. A jelenlegi szakmánkat ugyanis meg lehet unni, sőt, lehet, hogy már be is következett. Újat választani, majd abban elhelyezkedni és sikert sikerre halmozni viszont már nagy kihívás.
A karrierváltás óvatossága
A karrierváltás nem egyik napról a másikra történik. Valószínűleg már hosszú folyamat eredményeképp jön el az a pont, amikor felismered, hogy nem azon a területen dolgozol, amelyiken szeretnél. Már nem ad annyi energiát, elismerést, élményt, örömöt, és talán már a motivációd sincs meg. Ha ismerős ez az érzés, akkor ideje utánanézni annak, hogy mi az, ami igazán érdekel.
Napjainkra már nem az a jellemző, hogy választunk egy karriert, bekerülünk egy munkahelyre, és onnan megyünk nyugdíjba. Az Y generáció tagjai nemritkán job-hopperek, vagyis 2-3 évente munkahelyet váltanak. A digitális nomád életmód pedig egyre többünknek tetszik meg minden előnyével és hátrányával együtt.
Tervezd meg a karrierváltás
Az viszont biztos, hogy nem lehet csak úgy berohanni a főnökhöz felmondani. Azt, hogy szakmát szeretnél váltani, egy megtervezett, alapos folyamat követi. Nézz utána annak, mi szükséges ahhoz, hogy álmaid karrierjét elindítsd. Lehet, hogy új egyetemet kell elvégezned, vagy mindössze egy néhány hónapos tanfolyamot, de az is lehet, hogy akár cégen belül is válthatsz. A marketingben vagy az IT területén például gyakran lehet egyik szakmáról a másikra váltani, és sok esetben még a cég is támogatja.
Minden esetben érdemes először a munkahelyen belül szétnézni, hogy mi az ami érdekelne, hiszen a stabil munkahely aranyat ér. Ha pedig szükséges hozzá valami képesítés, akkor levelező vagy esti tagozaton érdemes elvégezni. Ennek oka, hogy a tanulmányok mellett ugyanúgy ki kell fizetni a számlákat, úgyhogy mindenképp meg kell hozni azt az áldozatot, hogy még egy ideig azt dolgozd, amit már unsz kissé.
Látogass ki állásbörzékre, keress olyan ismerősöket, akik a megpályázott területen dolgoznak, hogy egy kicsit több részletet tudhass meg. Mindez lehet, hogy sok idődbe vagy akár szabadnapjodba is kerül, de hosszú távon biztos lehetsz benne, hogy megéri.
A jelentkezés
A karrierváltás esetén mindenekelőtt érdemes a tanulmányaid alatt az oktatókkal kiépíteni tökéletes kapcsolatot, ugyanis nagy segítséget jelenthetnek az elhelyezkedés során. Emellett mindenképp lépj be különböző szakmai Facebook csoportokba, ahol azonnal lecsaphatsz egy állásra, vagy a legújabb trendekről olvashatsz. Ha pedig itt az idő állásra jelentkezni, akkor a következőket ajánljuk:
- A kombinált önéletrajz formátum
A kombinált önéletrajz típus a készségekre és képességekre helyezi a hangsúlyt, emellett pedig utolsó szekcióként a munkatapasztalatot is megjelenítheted. Karrierváltás esetén ugyanis a szakmai tapasztalat megjelenítése inkább a képességeid és készségeid alátámasztására szolgál, semmint a pozíciókról és munkahelyekről.
- A kapcsolatok kiépítése
Mint minden szakma esetén, itt is törekedj arra, hogy minél több ismeretségre, kapcsolatra szert tegyél. Az állásbörzék, a szakmai klubok, valamint a toborzók és a HR-sek bejelölése a LinkedIn-en mind ezt a célt szolgálják!
- A testreszabás elengedhetetlen
Minden egyes új állás megpályázása esetén szabd személyre az önéletrajzot, hogy az megfeleljen a cég elvárásainak. Különösen igaz ez kezdőként!
Egy olyan karrier, amihez van motivációd nem lehetetlen cél. Az alapos tervezés, utánajárás viszont kötelező, másképp nehéz lehet a váltás és az elhelyezkedés.
Hozzászólások
-