Értesítés, hogy le ne maradj semmiről! Iratkozz fel és értesülj azonnal a legfrisebb tartalmakról! Nálunk te döntöd el, miről kérsz értesítést! Feliratkozok Többet szeretnék megtudni
Hírek

Jövőre a Samsung telefonok mellé sem kapunk töltőfejet

A minap beigazolódtak azok a feltételezések, hogy a Samsung következő zászlóshajójának a Galaxy S21 dobozában már nem lesz töltő és fülhallgató. Egy nemrég kiszivárgott dokumentum szerint a januárban megjelenő Samsung készülékek doboza már csak a telefont és egy USB kábelt fog tartalmazni.

Az Apple után jelenleg a Samsung követi ezt a „trendet”. Bár a koreai cég még nem jelezte a felhasználóik felé ezt a tényt és eddig publikusan sem „kommentálta” az ügyet. Az Apple „környezetvédelmi” okokra hivatkozva távolította el a töltőfejet az iPhone 12 dobozaiból.

Szerintem nagyobb környezetkárosító hatás, mikor a töltő külön érkezik – de nyilván ez csak az én véleményem. Minden évben egyre gyorsabb töltési technológiák állnak rendelkezésre és ha tartani szeretnénk a lépést, akkor mindenképp meg kell vásárolnunk a kiegészítőt. Telefon eladásával pedig általában a töltőt is adjuk az eszköz mellé. Emellett pedig szerintem gazdasági okok is vezettek erre a helyzetre, mivel így akár több pénz is kicsikarható a fogyasztóból. Egy normális gyorstöltő ára meghaladhatja a 12-18 ezer forintot is (ekkor csak töltőfejről beszélünk, usb kábel nélkül).

A Samsung a jövőre megjelenő összes készülékéből ki fogja hagyni a töltőfejet és fülhallgatót. Cserébe azt a lehetőséget hozzák fel, hogy a megjelenő eszközeiken (nyilván kérdéses: minden árkategóriát lefed majd?) lesz vezeték nélküli töltés lehetőség. Az érkező Galaxy S21 esetében már 25W vezeték nélküli töltési lehetőség áll majd rendelkezésünkre.

Forrás:

bykewix profilképe
Polgár Zoltán @bykewix Webdesigner, Windows specialista. Szeretem a különböző új technológiákat és a környezetvédelmet.
Hozzászólások -
Vendég profilképe Vendég
{{comment.dateWrite}} Válasz
Válasz {{answer.dateWrite}}