Számtalan újítás, változás és technikai bravúr kapcsolódott a 2021-es évhez a mobiltelefonok világában is. Európában új gyártó vette át a trónt az eladott készülékeket tekintve, ugyanakkor visszatért egy régi technikai megoldás, de új köntösbe csomagolva. Lássuk hát, mik azok a változások, amik tavaly a leginkább befolyásolták a telekommunikáció világát.
Technikai újítások a terítéken
A tavalyi év egyik legnagyobb, ha nem a legkiemelkedőbb technikai újítása a Samsung által megvalósított hajlított kijelző lett. Noha az idősebb generáció még emlékezhet azokra a korábbi telefonokra, amelyek az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején jelentek meg, azt talán még ők sem gondolták volna, hogy a nosztalgiafaktor ilyen szinten képes lenne a hátán elvinni ezt az újítást. Míg természetesen a korábbi „flip” telefonok (például a talán legismertebb Motorola Razr-széria) csak simán összehajthatók voltak, a mostani újítás a behajtható kijelzőben rejlik. A dél-koreai vállalat mérnökei nem bízták a véletlenre, egyből két olyan telefont is megjelentettek, amely behajtható – mindkettő másféleképpen.
A használt, eladó mobiltelefonok listáját átböngészve is kiderül az, hogy a legnagyobb gyártók többsége már a legtöbb telefon esetében is az 5G-támogatásra helyezte az egyik tavalyi hangsúlyt. Ha megnézzük az eladó mobiltelefonok listáját, az ilyen technológiával rendelkező készülékek aránya igencsak kiugró a tavalyi összehasonlítással egyeztetve. Természetesen a csúcsmodellek a legújabb chipeket vonultatják fel. Nem is csoda, bizony szükség van a teljesítményre akkor, amikor a főszerepben a magas felbontású videók és képek, valamint ezek szoftveresen megtámogatott fejlesztése állt. A Samsung által preferált Exynos 2100 SoC, Snapdragon 888 és az iPhone alatt rejtőző A15 Bionic chipek a megemelt memóriával a jelenlegi teljesítmény maximumát hozták, kíváncsiak vagyunk tehát arra, hogy mit hoz majd az idei év ilyen fronton.
Új uralkodó Európában
A tavalyi év az eladások tekintetében is okozott meglepetést. Noha a kínai gyártókra az év folyamán többször is a politika árnyéka vetült, a Xiaomi eladásai ennek ellenére a csúcsokat ostromolták, legalábbis ami az öreg kontinenst illeti. Európában a Samsungot utasította maga mögé, utóbbi gyártó azzal vigasztalódhat, hogy globális szinten megőrizte vezető szerepét.
A fentiek fényében kifejezetten érdekes évnek nézünk elébe. A dél-koreai világelső már most bejelentette, hogy nem kevesebb, mint 52 telefon megjelentetését tervezi a 2022-es évben. Nagy valószínűséggel az eladott telefonok számát a globális félvezetőhiány befolyásolja majd valamennyire, ugyanakkor valószínűleg a helyzet korántsem lesz annyira komoly, mint az autóiparban. Mindezek mellett azért azt se felejtsük el, hogy az eladási számokból a többi gyártó is szeretné majd a saját szeletét kihasítani. Az idén Európában taroló Xiaomi aligha engedi ki a kezéből a győzelmet, mi több, valószínűleg a feltörekvő piacokra koncentrálva ott is sikereket szeretne majd ünnepelni az év végén.
Főkép: Freepik
Hozzászólások
-