Az Észak-koreai Myohyang IT cég vadonatúj terméket dobott piacra, ami nem más mint az iPad. Az államilag irányított országban ugyanakkor még egy iPad is más, mint máshol: Az eszközön a több mint 40 előretelepített alkalmazásokat lehet használni, melyekkel olyan funkciókat lehet elérni mint az email küldés / fogadás, dokumentumokat szerkeszthetünk vagy éppen olvashatjuk a legfrissebb híreket - már amennyire ezekre a dolgokra Észak-Korea-ban alkalmas az eléggé korlátozott, tűzfalakkal körülölelt internet. Ezen kívül található rajta számológép, egészségügyi enciklopédia, egy orvosi alkalmazás és egy mezőgazdasági program.
kép forrása: gizmodo.com
A vadonatúj iPad felépítéséről szóló információk azonban nem pontosak, egyes források szerint 1 GB RAM-al 8 GB háttértárral, négymagos 1,2 GHz-es processzorral, HDMI csatlakozóval, billentyűzet és hálózati kapcsolat támogatásával érkezik, mások szerint csak 512 MB RAM található az eszközben, a processzor is csak 1 GHz-es, viszont ezen források szerint 16 Gb-os SD kártyát is tehetünk az eszközbe. Az eszköz ezek mellett vélhetően az országban már megszokott, erősen módosított Android operációs rendszert futtathat.
Mivel még a specifikáció is ilyen pontatlanul érkezett meg az országon kívüli részekre, így úgy tűnik hogy az egyébként az élmezőnybe tartozó hardvert nem a világpiacra szánják, hanem csak országon belüli használatra - és ott is valószínűleg csak a leggazdagabbak kiváltsága lesz a nem Apple által gyártott iPad.
Hozzászólások
-