Értesítés, hogy le ne maradj semmiről! Iratkozz fel és értesülj azonnal a legfrisebb tartalmakról! Nálunk te döntöd el, miről kérsz értesítést! Feliratkozok Többet szeretnék megtudni

Blogok

Egy korszak vége: hivatalosan is eltűnik a Flash

Hírek
0 0

A webes korszak meghatározó eleme indult el 1993-ban, hogy aztán a webet meghódítva el is tűnhessen régi pompájából - röviden így foglalható össze a Flash életútja, aminek a kezét az azt fejlesztő cég, az Adobe is elengedi, derül ki a cég közleményéből.

A cég partnerei, töbek között az Apple, a Facebook, a Google, a Microsoft és a Mozilla segítségével azt tervezi, hogy 2020-ra megszünteti a Flash, pontosabban a Flash Player támogatását, és kivezeti azt a webes technológiák közül.

A szoftvert eredetileg a Macromedia cég adta ki, bár az 1993-as évben még nem a Flash, hanem a PenPoint jelent meg, mely hamar bukás lett. Ezek után fordult a cég a web felé, ahová vektorgrafikán alapuló animációs programot fejlesztettek. A Flash másik jellegzetességére, a frame-by-frame animációra azonban egészen 1995-ig kellett várni, ekkor került bele az akkor még FutureSplash Animator névre hallgató programba ez a lehetőség. Többek között ez a két lehetőség hozta el a későbbiekben a Flash sikerét:

A vektorgrafika miatt az animációk minden eszközön ugyanúgy nézhettek ki, a frame-by-frame animációk pedig egyszerűen tették lehetővé bonyolultabb animációk létrehozását, mivel - mint ahogy a neve mutatja - az animáció 2 képkocka között kvázi automatikusan létrejött.

A Flash végül 1996-ban jelent meg, nevét a „Future” és a „Splash” szavak összetételéből kapta. a böngészőkbe beépülő Flash Player az idők folyamán kötelező kellékké lépett elő, 2003-ban a felmérések szerint a számítógépek 93%-án megtalálható volt ez a program.

Az utolsó nem Adobe-s Flash Professional

A program a Macromedia kiadásában a 8-as verzióig jutott, mikor is  2005. december 3-án az Adobe felvásárolta a céget, így a népszerű program is hozzá került. 

Viszont az idő előrehaladtával ami régen a platformfüggetlenséget és az interaktivitást ígérte, az egye jobban hátránnyá kezdett válni: a Flash fejlődésével a Flash Player teljesítménybeli hibái egyre jobban meglátszottak, miközben az Apple egy teljesen új korszakot indított el az iPhone piacra dobásával, melyen az Apple nem szívesen látta a Flash-t, így az okostelefon használóknak nélkülözniük kellett az ilyen technológiákat.

Mindezekhez hozzáadódott az is, hogy a Flash-ban lévő tartalmakat a keresőmotorok, köztük a Google sem tudta indexelni, így a csak ebben a formátumban elérhető tartalmak nem voltak kereshetőek.

Ezért nem volt meglepő, hogy a JavaScript fejődésével, később a HTML5 és CSS3 megjelenésével, és a böngészők natív multimédia támogatásával egyre többen álltak ki a Flash mögül, és álltak át az újabb technológiákra. Mára már elérkeztünk odáig, hogy a legnépszerűbb böngészőkben csak kattintásra indulnak el az ilyen tartalmak - már ha egyáltalán találkozunk még velük valahol.

Az Adobe a cikkében is kiemelte, hogy a Flash úttörő volt a webes interaktivitás és videós tartalmak támogatásában, de az újabb technológiák, köztük a HTML5 a WebGL és a WebAssembly miatt elvesztette jelentőségét. Mi mindezek ellenére sosem fogjuk elfeledni a technológiát, mely hibái ellenére nemrég még a web egy jelentős szegletét alkotta.

vmarci21 profilképe
Veszter Márton @vmarci21 Weblap fejlesztő, az IntoMedia tagja. PHP, JavaScript és MySql témák mellett érdekli a Windows, Linux disztribúciók, Android fejlődése, az IT biztonság, és az újdonságokat felmutató IT termékek.
Hozzászólások -
Vendég profilképe Vendég
{{comment.dateWrite}} Válasz
Válasz {{answer.dateWrite}}