Információbiztonsági munkatársakra szükség van
A munkamennyiség megnövekedésével a magas szakértelemmel rendelkező IT csapatok iránti igény is megnőtt. Az extrém terhelés, és az új típusú feladatok megjelenése új kompetenciákat igényel, azonban a megfelelő szakembert megtalálni nem egyszerű.
Magyarországon jelenleg sajnos nincs annyi szakember, mint amennyit a nyitott pozíciók kívánnának. Sok vállalatnál jellemző, hogy hónapokon keresztül meghagyják a jelentkezés lehetőségét, mert egy embertől várják el, hogy egyetlen pozícióban több munkakört is lefedjen. Foglalkoznia kell IT audittal, GDPR-ral és még sok mással is.
Kisebb cégeknek pedig nem mindig van lehetősége arra, hogy felvegyenek egy állandó belső embert, ezért legtöbbször külsős informatikai szakértővel kötnek szerződést.
Sérülékenységek valóban veszélyt jelentene
A járvány adta lehetőségeket a támadóknak nem tartott sokáig kihasználni. Egyre több zsarolóvírussal, adathalász levéllel és egyéb támadási formákkal kellett szembenézniük a vállalatoknak. Ennek elkerülése érdekében érdemes a külső és belső védelmet is megerősíteni.
De milyen módon tehetjük ezt meg?
- Oktatás
A munkatársak oktatásával megerősíthetjük belső várfalainkat. Fontos, hogy megismerjék a biztonsági szabályokat, valamint a megfelelő jelszó kialakításával és az eszközök védelmével kapcsolatos tudnivalókat. Így a támadásokat is könnyebben felismerhetik.
- Védelmi intézkedések
Vírusírtók, frissítések, titkosítások és IT szakemberek segítségével külső védőfalaink is megerősödnek.
A fejlesztés és a tanulás elengedhetetlen
A digitális világgal minden téren lépést kell tartanunk, ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, fejlesztés. A munkatársak képzése során az információbiztonsági tudást és képességet is fejleszteni kell. A szakmai fejlődés viszont nemcsak a munkavégzés során lehetséges, egyéb lehetőségek is rendelkezésünkre állnak. Különböző videók, könyvek, online ingyenes anyagok és képzések is biztosíthatják az új készségek elsajátítását. Informatikusként etikus hacker képzésen is érdemes lehet részt venni, hiszen a személyes és céges adatok biztonsága mindenki számára egyre fontosabb.
Nyitottnak kell lennünk az új dolgokra, mert, aki nem tart lépést a fejlődéssel az könnyen lemaradhat.
Bug bounty, mint megoldás
A HACKTIFY csapata egyedi megoldást kínál az informatikai biztonság kialakítására, megerősítésére.
A Bug bounty program során etikus hackerek tesztelik a rendszereket, alkalmazásokat, hogy kiszűrjék a sérülékenységeket. Míg a rosszakaró hackerek a támadható felületeket kihasználva ártanak másoknak, addig az etikus hackerek értünk dolgoznak. Azért, hogy rendszerünk biztonságos legyen.
Miért válaszd a bug bountyt?
Egy belső kollégával szemben, a bug bounty program során akár több tíz, száz etikus hacker is tesztelhet egyszerre. Mindegyikőjük más hibakeresésre specializálódott, ezért nagyobb eséllyel találnak sérülékenységet. Emellett pedig a bug bounty jutalék alapú fizetést ígér. Csak akkor kell az ügyfélnek fizetnie, ha az etikus hacker hibát talál. A tesztelés során talált sérülékenységeket az etikus hackerek riport formájában bejelentik, melyet a HACKTIFY csapata ellenőriz. Az ügyfélnek így nincs más dolga, mint kijavítani a bug-ot, és élvezni a biztonságot.
További információval kapcsolatban, keresd a HACKTIFY csapatát.
Hozzászólások
-