A Lyft és a Motional bejelentette, hogy 2023-ban Las Vegasban elindítja első, vezető nélküli fuvarmegosztó szolgáltatását.
A Motional a Hyundai és az Aptiv közös vállalkozása, mely autonóm vezetési technológia fejlesztésével foglalkozik, így nem meglepő, hogy a szolgáltatás a Hyundai járműveire fog épülni, ráadásul ehhez még 2023-at sem kell megvárni: A jövő év második felére a városban az elektromos Hyundai IONIQ 5 fogja szállítani azokat akik a Lyft alkalmazáson keresztül utazást foglalnak meguknak.
A Lyft és a Motional 2018 óta állegymással kapcsolatban, és ekkor már indítottak is egy tesztprogramot: A 2018-as CES ideje alatt Las Vegasban valós körülmények között tesztelték a robotaxi szolgáltatást. Tavaly novemberben Nevada állam engedélyt adott a Motionalnak arra, hogy közúti forgalomban, emberi felügyelet nélkül is tesztelhesse autonóm járműveit, ráadásul a cég alig két hónappal ezelőtt jelentette be, hogy bővíti alkalmazottainak számát Las Vegasban, és megháromszorozza tesztüzemének méretét.
Ezek mellett nem meglepő, hogy a két cég Las Vegast választotta az első városnak, ahol a sofőr nélküli szolgáltatást elindítják.
De a Motional nem csak ebben a városban tevékenykedik: idén nyáron bejelentette, hogy Kaliforniában egy új Los Angeles-i üzemegységgel kívánja bővíteni jelenlétét, amely a Los Angeles-i közutakon történő tesztelést tenné lehetővé.
A cégnek ezek mellett egész Amerikában vannak tervei, mely szerint az összes amerikai nagyvárosban be szeretnék vezetni a szolgáltatást.
A Motional egyelőre nem osztott meg részleteket a las vegasi indulásról kapcsolatban, így nem tudjuk, hogy a cég hány járművel akar majd szolgáltatni, és hogy a város mekkora területén lesz majd elérhető a szolgáltatás.
"A Lyft-tel kötött megállapodás szépsége abban rejlik, hogy Lyft-utasok millióit érhetjük így el" - mondta a Motional szóvivője, megjegyezve azt is, hogy a vállalat "a jövőben" további információkat fog megosztani más városokban való indulásokról is.
Más autonóm járművekkel foglalkozó cégek is közel járnak a kereskedelmi célú szolgáltatások elindításához. A GM önvezető leányvállalata, a Cruise éppen a múlt héten indította el San Franciscóban a sofőr nélküli, önvezető autókra épülő fuvarmegosztó szoláltatását a cég alkalmazottai és a lakosság bizonyos tagjai számára. A vállalat emellett engedélyt kért a Kaliforniai Közüzemi Bizottságtól, hogy véglegesen engedélyezze a fuvarmegosztó szolgáltatásokért felszámított díjakat. A Cruise nagy tervei között szerepel, hogy autó-parkját a következő néhány évben több ezer, kifejezetten erre a célra gyártott Origin AV-vel bővítse.
Hozzászólások
-