1. Főoldal
  2. Cikkek
  3. Tech
  4. Szoftverek naprakészen tartása, egyszerűen - IObit Software Updater

Szoftverek naprakészen tartása, egyszerűen - IObit Software Updater

Tech

A múlt hónap végén mutatta be az IObit a legújabb szoftverét, mely a Software Updater névre hallgat. Az ingyenesen használható program - a nevével összhangban - egy nagyon könnyen behatárolható területre fókuszál, mégpedig arra, hogy a gépünkön lévő szoftvereket frissen tartsa. Nézzük, sikerül-e neki mindez!

A telepítés alap esetben mindösszesen egyetlen kattintásból áll, de speciális beállítások (mely a telepítés helyének megváltoztatásából, és az asztali ikon elhelyezésének visszavonásának lehetőségéből áll) választása esetén sem sokkal hosszabb a művelet, nem próbál meg a szoftver semmilyen "extrát" telepíteni azon kívül amit akarunk, így minden adott egy jó kezdethez. 

A magyarul is tudó program elindulás után egy nagyon egyszerű ablakkal köszönt minket, a főképernyőn a (program által is ismert) telepített szoftvereink aktuális állapotát láthatjuk, az esetlegesen elavult szoftvereket innen frissíthetjük külön - külön, vagy akár egyszerre, egyetlen gombnyomással is. A program megbízhatóan el is végzi a dolgát. 

Ezen kívül lehetőségünk van még egyetlen kattintással szoftvereket telepíteni a gépünkre, ez esetben az Ajánlott szoftverek menüpontra kattintva, a megjelenő listából válogathatunk kedvünkre, mely lista nagyjából 30-40 programot tartalmazhat. A telepítés gombra felajánlja az IObit szoftvere a rendszer visszaállítási pont létrehozását, de mi ezt egy egyszerű program telepítéshez túlzásnak találtuk, így ezzel a lehetőséggel nem éltünk. Ezt a döntést meghozva pedig már el is is kezdi a szoftver a telepítők letöltését, és a háttérben a telepítést is elvégzi. Próbaképpen a Firefoxal próbálkoztunk, mivel annak telepítői egyes nyelvekhez külön - külön érhetőek el, és kíváncsiak voltunk, hogy magyar programbeállítás, és Windows mellett milyen nyelven fog a Mozilla böngészője feltelepülni. - Az eredmény egy angol nyelvű böngészőprogram lett.

Megemlítendő még a beállítások lehetőség, melyben lehetőségünk van megadni, hogy mi történjen akkor, ha egy programhoz frissítést talál, csak értesítsen minket, vagy automatikusan, egy megadott időpontban telepítse-e azt. Ezen kívül megadható még egy kivétel lista, hogy mely szoftverekkel ne foglalkozzon a program, illetve itt állítható a használni kívánt nyelv is. 

A program tehát (az angol nyelven feltett Firefoxot leszámítva) alapvetően egyszerűen és jól teszi a dolgát, melyhez egy átlátható programfelület társul, így nem sok panasz lehet az IObit Software Updater működésére, egészen addig, amíg csak az általa is ismert programokat használjuk a gépünkön, azok napra készen lesznek tartva. Csakhogy sajnos néhány tucat (30-40) alkalmazásnál többet nem ismer a program, így sajnos nem lehet rábízni a teljes rendszer frissen tartását, így az IObit Software Updater csak azok számára lehet hasznos, akik néhány alap szoftvernél többet nem használnak a gépükön. és még ezeket sem akarják "kézzel" frissen tartani. 

 

vmarci21 profilképe
Veszter Márton @vmarci21 +540 Weblap fejlesztő, az IntoMedia tagja. PHP, JavaScript és MySql témák mellett érdekli a Windows, Linux disztribúciók, Android fejlődése, az IT biztonság, és az újdonságokat felmutató IT termékek.
0 hozzászólás
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy Regisztrálj!