Több mint 230 ezer POS terminálnál fizethettek a magyar vásárlók idén a második negyedévben; három év alatt megduplázódott a magyarországi kártyaterminálok száma - közölte a fizetéstechnológiai cég az MTI-vel hétfőn.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy több tízezer olyan terminál is működik, amelyet külföldi székhelyű szolgáltatók biztosítanak a hazai kereskedőknek.
Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója a közleményben rávilágított arra, hogy mára az igényléseket digitálisan küldhetik be a kereskedők, és pár nap elteltével már fogadhatnak is kártyás fizetéseket. Ehhez már külön eszközre sincs szükségük, a telefonterminál megoldással saját okostelefonjuk is alkalmas lehet a fizetések fogadására - tette hozzá.
A cég jelezte, hogy egy új megoldásnak köszönhetően mára kevesebb papír alapú bizonylat kerül a vásárlók kezébe, helyette a mobilbanki applikációban, mobiltárcában, SMS-ben vagy emailben is hozzá lehet jutni a vásárlás adataihoz.
Rámutattak arra, hogy a termináltelepítés tovább folytatódik, de szeretnék aktivizálni az úgynevezett alvó terminálokat is. Emellett tervezik az olyan hagyományosan készpénz uralta területeket is digitalizálni, mint a nagykereskedelmi piacok, vagy éppen az őstermelői szektor - fűzték hozzá.
A közleményben emlékeztettek: a cég 2019 novemberében tűzte ki azt a - mára elért - célt, hogy három év alatt megduplázza a hazai kártyaterminálok számát Doppio nevű infrastruktúra fejlesztési programja keretében. A program célja volt továbbá megreformálni az elérhető eszközök piacát, valamint digitalizálni a kapcsolódó adminisztrációt.
Végül arra is kitértek, hogy a Mastercard kártyabirtokosok világszerte több mint 90 millió elfogadóhelyen fizethetnek.
Hozzászólások
-